Hóvirágünnep

7 hóvirágfaj 24 fajtája
HÓVIRÁGÜNNEP 2020

Februárban búcsúzik a tél, megjelenik a tavasz első hírnöke. A csodálatos látványt keltő, két és fél hektáron elterülő hófehér virágmező fogadja a látogatókat, amely egyedülálló az országban. A mediterrán hóvirágoknak hét hóvirágfaj huszonnégy fajtájában nyújtanak látványosságot az ide látogatók számára. A kirándulókat ez a lenyűgöző látványosság március közepéig várja.

Mediterrán hóvirágmező 

az arborétumban több mint 2 és fél hektáron terül el.

A kora tavasszal nyíló hóvirágok között, 7 hóvirágfaj, 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.
A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10. 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.
A hóvirágmező első példányát az 1800-as évek végén telepítette József nádor által alapított alcsútdobozi birtok kertészei, majd újabb és újabb fajtákkal gyarapították.
Az ország legnagyobb, egybefüggő hóvirágszőnyege várja kirándulóit, a több mint 40 hektáros egykori főhercegi kertben!

Levantei hóvirág

(Levantean Snowdrops) levelei sötétzöldek, eleinte szárölelők, majd megnyúlva csónakosak. Amikor kifejlődnek enyhén kiszélesedők, 1-3 cm szélesek, többnyire felállóak, de egy-két levél a talajra ívesen visszahajló is lehet. Virágai nagyok, a belső lepellevél résznek a külső felén zöld foltokat találhatunk az alapi és a csúcsi részén.
Természetes elterjedési területe a Földközi-tenger keleti partján, Levante hegyvidékei: Jordánia, Libanon, Szíria, Izrael, Törökország.

Kikeleti hóvirág

(Kleine Schneeglöckchen / Common Snowdrop) közismert, téli viráguk törékeny eleganciája a kitartást és a reményt jelképezi. Hagymás, élő növény, 10-20 centiméter magas szárán csupán egy bókoló virágot hordoz. A két tőállású, kékeszöld levél szálas, 0,5-1cm széles. Az alaptípus külső lepellevelei fehérek, a belsőknek csak a csúcsa zöld. Nagyobb állományaiban már megjelennek a különféle színváltozatok, vagy az eltérő virágfelépítés. Több száz kertészeti változata alakult ki az évszázadok során. A kikeleti hóvirág Közép- és Délkelet- Európa üde erdőterületein honos. Természetes elterjedési területe a Földközi-tenger keleti partján, Levante hegyvidékei: Jordánia, Libanon, Szíria, Izrael, Törökország.

Krími hóvirág 

vagy redőslevelű (Gefaltetes Schneeglöckchen / Pleated / Crimean Snowdrop) leveleinek szélei hátragöngyölődtek, igen változatos megjelenésüek lehetnek. Amikor kifejlődnek 1-2 cm szélesek és a levél színe szürkés-zöld, zöld. Nagy virágai 20-30 cm-es száron pompáznak. Belső lepellevelei a csúcsuk táján zöld foltosak. A bizánci hóvirág nevü alfaj esetében a belső lepellevél töve is zöld, összekapcsolódhat X alalkúvá, vagy egész hosszabb zölddel. A krími vagy redőslevelű hóvirág Dél- Ukrajnából, a Krímiből és a romániai Dobrudzsából származik, míg a bizánci hóvirág Törökország északnyugati részében honos.